Tom Skythe (Kasza Tamás): Kiválasztottak

 

Töltsd le most!

Tom Skythe (Kasza Tamás): Kiválasztottak

Űrháborúk Gyermekei

Ez a könyv Tom Skythe (Kasza Tamás) második sci-fi könyve, 300 oldalas regény!

Az űrháborúk kiemelnek néhány embert a tömegből. Naggyá teszik őket.
Fontosakká.

A tankönyvekben róluk tanulhatunk. Úgy tudjuk minden rajtuk múlott. Pedig ez csak részben igaz.
A viharok hátterében rég elfelejtett kevesek állnak, kiknek tettei homályba vesznek.
Ők nem váltak híressé.
Őket nem ünnepli senki.
Mégis ők voltak azok, akik a jövőt teremtették.
Az űrháborúk gyermekei.
Az elfelejtett kevesek.
A kiválasztottak.

Ez a könyv több, mint egyszerű sci-fi, ugyanis a benne található gazdasági, politikai, és csoportvezetési példák, tanácsok megállják a helyüket az életben is. Az olvasás öröme mellett még tanulni is lehet belőle.

A könyvet egy olyan spirituális technológia inspirálta, aminek a segítségével a szerző rendbe tette a múltját, és képes volt visszaemlékezni előző életeire. Természetesen a fantázia, és sok elbukott sikertelen élet egybeszövéséből alakult ki a könyv fonala. Tehát a valóságban nem történt így meg.

Tom Skythe (Kasza Tamás): Kiválasztottak, Űrháborúk gyermekei

Egyik kiadó még a 2002-ben azzal utasította vissza a könyvet, hogy túl naivnak tartja a könyv egészét, de főleg a happy-endet a végén.

A szerző viszont azt gondolja, hogy az életet akkor érdemes élni, ha elérjük a céljainkat. Olyan célokat, amik másoknak is jót hoznak.

A könyv a tervezett ezer példányban elfogyott, így kitermelte a költségeit.

Ahogy igértem, minél sikeresebb leszek külföldön, annál több dolgot adok díjmentesen a magyaroknak!

Most egy like-ért cserében letöltheted:

Cserében like-old a Facebook sci-fi írói oldalamat légy szíves!

Üdvözlettel,

Kasza Tamás, Lezárási Specialista alias
Tom Skythe sci-fi és fantasy író

Kasza Tamás a kinyomtatott könyvekkel

Töltsd le ezt a könyvet, és élvezd az olvasást!

Töltsd le most!


Kasza Tamás

A bajnokok trénere. Lezárási specialista. Bestseller író. Nemzetközi tréner. Előadóművész.

Tanult Németországban, Amerikában, a Karib-szigeteken, Dél-Afrikában, Angliában és Koppenhágában.

Azonnal használható gyakorlati tudást ad át már több mint 25 éve olyan cégvezetőknek, akik eladnak, olyan értékesítőknek, akik többet akarnak keresni, és olyan magánszemélyeknek, akik meg akarnak tanulni kiállni magukért.

Bebizonyította, hogy az értékesítés kulcsa a lezárás, és sikerült olyan dolgokra rájönnie a lezárással kapcsolatban, amivel világfelfedezést tett.

Megváltoztatta nem csak a magyar értékesítői kultúrát, hanem a közép-kelet-európait is, sőt az orosz piacon is nagy változásokat okozott.

Sok cég vezetője köszönheti neki bevételeinek drasztikus emelkedését.

2007-ben végre hajlandó volt kiállni a nyilvánosság elé. Az éves hallgatói létszáma még abban az évben 500-ról 3500-ra emelkedett. Az elmúlt huszonöt év alatt öt országban húsz nemzetből hatvanezer hallgatója volt.

Ennek köszönhetően rendszeresen szerepel meghívott szakértőként médiában. Az Üzlet és Siker magazin vezércikket írt róla. Nacsa Olivér elnevezte LeRázási Specialistának.

Ulan Ude-től Los Angeles-ig ad elő. A Karibi térségben szervezett Game Changer nevű konferencia vendégelőadója.

Tréningjein támogató közeg alakul ki. Már a kapcsolatok miatt megéri eljönni, amelyek a résztvevők jövőjét jó irányba befolyásolhatják.

Az első magyar tréner, aki több külföldi országban is sikeres franchise-t működtet egyre nagyobb eredményekkel.

23 könyv szerzője. Köztük egy mese, két sci-fi és egy fantasy-é, és egy olyan regényé, amit forgatókönyvben is megírt. Másik 17 könyvét vezetésről, értékesítési lezárásról és személyiségfejlődésről írta. Könyveit szlovák, román, bolgár és orosz nyelvre fordították le. 65.000 példányban keltek el.

Írj Kasza Tamásnak, ha siekred volt a könyvnek köszönhetően, vagy ha kérdésed van: info@kaszatamas.hu


A könyvet letöltheted most!

Töltsd ki az adatokat, és már küldöm is emailben a könyvet neked!

Töltsd le most!


© 2017 Kasza Tamás. Minden jog fenntartva.

KÖZLEMÉNY AZ INGYENES PDF EBOOK SZERZŐI JOGAIHOZ

Mivel látjuk, hogy ma minden magyar értékesítőnek, cégvezetőnek, és hálózatépítőnek nehezebben megy, mint eddig bármikor, ezért szeretnénk segíteni mindenkinek, hogy ehhez a könyvhöz könnyebben hozzájusson!

Hiszem azt, hogy Magyarországon az emberek szabadságharcosok legbelül! A könyv emlékezteti őket arra az örökségre, aminek nem szabad hátat fordítani. Remélem ez a könyv hozzájárul egy szebb és élhetőbb jövőhöz.

A könyv pdf-je ingyenes lett. Változatlan formában továbbadva ingyenes, de a jogait fenntartjuk.

Fordítása nem megengedett!!!

Fizetős tréningek tartása belőle nem megengedett!!!

Ha valaki ki akarja adni idegen országban, akkor lépjen kapcsolatba velem a részletekért: info@kaszatamas.hu

Kasza Tamás több könyve is letölthető, illetve itt, ezen a weboldalon megrendelhető. Nézz körbe a menüpontokon.

Tom Skythe (Kasza Tamás): Kiválasztottak - Űrháborúk Gyermekei

Töltsd le Tom Skythe (Kasza Tamás): Kiválasztottak - Űrháborúk Gyermekei c. könyvét

az e-mail címedért és a hírlevélküldésért cserébe!

Ha nincs szükséged a levelekben küldött lezárási és értékesítési technológiára, akkor a későbbiekben bármikor leiratkozhatsz a hírlevelekről mindössze egy kattintással.

  Vezetéknév *
  Keresztnév *
  E-mail cím *

Olyan e-mail címet adj meg, ami stabilan működik, mert e-mailben fogod megkapni a kért könyvet!

Ki vagy te?
Válaszd ki a rád legjellemzőbb állítást:



Tom Skythe (Kasza Tamás): Kiválasztottak - Űrháborúk Gyermekei

Olvasd el a könyvet, és gyere a következő Kasza napra!

A Kasza Napról

2008-ban Kasza Tamás, Lezárási Specialista elindította Magyarország legnagyobb értékesítési mozgalmát: A Kasza Napokat! Az eredeti elképzelés az volt, hogy háromhavonta egy felfrissülést, és komoly képzést adjon a szakmabelieknek! Mára már több, mint tizenkétezer embert vett részt ezen, és többségük állítja, hogy most értette meg az értékesítés lényegét: a LEZÁRÁST! 2004 óta vége az értékesítésnek, csak a lezárás működik! Ha nem tanulod meg az új módszereket, akkor lemaradsz. A következő Kasza Napon, mindig a legégetőbb témáról beszélünk. Tanuld meg, hogyan csináld jól! Évente négy Kasza Nap van, minden negyedév utolsó hónapjának első szerdáján.

Következő Kasza Nap

A belépőjegy - amivel egy könyvet is kapsz - 5.000 Ft, foglald le a helyed most!

Ha nem tudod, hogy mi lenne a következő lépésed:

Hívd ezt a számot 10:00-17:00 között:
+36(70) 328 0809
Szervező, ügyvezető: <strong>Helembai Ildikó</strong>
Szervező, ügyvezető: Helembai Ildikó

helembaiildiko@kaszatamas.hu

+36 (70) 944 0930

Vezetői asszisztens: <strong>Gavallér Gabriella</strong>
Vezetői asszisztens: Gavallér Gabriella

asszisztens@kaszatamas.hu

+36(70) 328 0809