Hogyan kell kitörni a középosztályból?

Volt egy két napos Grant Cardone szeminárium itt Floridában, ami az amerikai álomról szólt, hogy igenis lehetséges. Ő ugyanis megcsinálta egy reality TV Show-ban, amit egyébként kielemez a saját TV csatornáján, hogy hogyan csinált 90 nap alatt egy 7 millió dolláros üzletet.

A szeminárium egyik fő tanulsága az volt: hogyan kell kitörni a középosztályból?

Olvasd el a bejegyzésem!

Rengeteget tanultam arról, hogy hogyan kell kitörni a középosztályból, rengeteg képzést, szellemi fejlődést azért csináltam. Soha nem voltam alkalmazott, viszont arról eddig nem volt fogalmam, hogy aki tényleg elköteleződik valami mellett és megy előre, hogy ő hogyan működik. Az első nap azt éreztem, hogy valami eltűnt, de csak a második nap jöttem rá arra, hogy mi volt az. Én úgy nőttem fel, hogy mindig azt hallottam, hogy a nagymama ezt mondta. Lefelé minősített minket és anyukám is mindent megteremtett, ráadásul úgy, hogy egyedül nevelt. Mindig azt mondta, hogy csak egészség legyen, a pénz nem boldogít. Ezeket már próbáltam a fejemből kivenni, de mégis arra jöttem rá, hogy mindig, amikor elégedetté váltam az életemben, akkor gyakorlatilag középosztálybeli szinten gondolkodtam és ez nem jó.

Az első dolog, amit tanultam, hogy ne legyek középosztálybeli. A másik, hogy nem szabad óvatosnak lenni. Erre mondott egy példát, hogy a gyerekeit elvitte az iskolához és azt mondta, hogy nézzétek meg így néz ki egy börtön, ide akartok járni vagy a magángépünkkel akarjátok körbe repülni a világba velünk úgy, hogy magántanár tanít titeket. A gyerekek az utóbbit választották. Ők is előadtak, nagyon határozottak voltak. Grant Cardone gyakorlatilag egy komikus; mondta is, hogy ha ő nem előadó lenne, akkor „stand up”-os lenne.

Kasza Tamás és Elene és Grant Cardone

Kasza Tamás Elena és Grant Cardone társaságában

A fő üzenet, amit megértettem az az, hogy nem az a cél, hogy rákerülj a hídra, hanem hogy át kell menni rajta mindkét oldalt. Ez egy nagyon nagy lökést adott és egy más nézőpontot. Grant felesége Elena Cardone arról beszélt, hogy feminista nőként nem akart férjet, gyereket. „A” listás színésznő volt Hollywood-ban. A barátnőivel csináltam egy szeánszt, és írt 100 dolgot egy férfiról. Elkezdte írni, hogy 190 cm magas, zöld szemű és még 98 dolgot írt, utána pedig azt mondta, hogy ha lenne egy ilyen ember, akkor hozzámenne. Ahogy ezt átgondolta, rájött, hogy ha lenne egy ilyen férfi, akkor ő mit keresne és elsírta magát. Rájött, hogy azzá a személlyé kell válnia, akit egy ilyen ember észrevesz, megtalál és elvesz feleségül, mert mélyen legbelül vágyott családra. Gyakorlatilag egy héten belül találkozott Granttel.

A történetük nagyon szívszorító volt. 2008-ban volt egy nagy válság és a hollywoodi életüket veszélyeztette, majdnem tönkrementek. Grantnek az volt a felismerése, hogy még nem vált olyan naggyá, hogy elpusztíthatatlan legyen. Elena feladta a színésznői karrierjét és rájött, hogy a támasz azt jelenti, hogy „ami tartja a férfit”. Szóval neki erősebbnek kell lennie, ami így már rendben volt számára, hogy a férfi támasza legyen.

Ami nagyon érdekes, hogy azt mondta Grant, hogy ahhoz, hogy elérj valamit először le kell nulláznod magad. Amikor új dolgokat akar, akkor a régitől megszabadul, például új helyre költözik, elkezd új dolgokat csinálni. Amikor a válság volt, akkor minden pénzét önfejlesztésre költötte. Életem meghatározó csúcspontja, soha nem voltam jobb rendezvényen és 10X könyvét érdemes megvenni.


Tedd meg az első lépést, válj JEDI-vé 2023-ban és érd el még hamarabb céljaidat!

150.000 Ft + áfáért február 24-25-26-án vagy április 28-29-30-án 450.000 Ft + áfáért!

Hívd Takács Danit:
Tel.: +36307279360
Email: takacsdani@kaszatamas.hu

ONLINE jelentkezésnél használd a JEDI202302 kuponkódot az alábbi linken:


Az 1. lépésed a siker felé vezető úton a Vezetői Kommunikációs Képzés!

Vezetői Kommunikációs Képzés

2. lépés: Gyere az 59. Kasza napra, március 1-én:

59. Kasza nap

Üdvözlettel/Best Regards,
Kasza Tamás

Lezárási Specialista, Best Seller, Érték- és Minőség Nagydíjas Író, Nemzetközi Tréner
Sales Closing Specialist, Best Seller Writer, International Trainer

Következő bejegyzés Előző bejegyzés

Kapcsolódó bejegyzések: