2255 krimi noir

© 2010-2023 Tom Skythe (Kasza Tamás). Minden jog fenntartva. All rights reserved.

Előszó

A vér nem folyt egyenesen.

Az ósdi parketta tele volt karcolva bőröndök százainak műanyag sarkaival, fémgörgőivel, kialakítva egy absztrakt ábrát, aminek a helyén csak egy csíknak kellett volna lennie.

De ez nem egy tökéletes világ.

A nő élettelenül feküdt a hotel kávézójában, és ahogy lenéztem rá, elfogta a gyomromat a görcs. Mostanában egyre többször tört rám. Ilyenkor nem tudtam, hogy kezdek szentimentális lenni, vagy csak a fekélyem újult ki. Az orvosom azt mondta, ha valaki egyszer megkapta, akkor sosem múlik el teljesen.

– Jim, ne itt dohányozz légy szíves, mert a szagdetektor nem fog tudni rögzíteni semmit. - hordott le a helyszínelő.

2255-öt írtunk, én meg már túl voltam a negyvenen.

Káros szenvedélyem a dohányon kívül, csak a munkám volt. Legalábbis az ex-feleségem szerint.

Nem nyomtam el.

– Tudod Barbara – vetettem oda a helyszínelőnek. – Ha te feküdnél itt, akkor se oltanám el a cigit.

A nő csak megrándította a vállát.

– És tudunk már valamit? – kérdezte.

– Meghalt – válaszoltam. – Nincs neve, személyi okmányai, és amint láthatod, valaki megsütötte a chipjét. Szép nő volt. Kár érte.

Barbara tüntetőleg elfordult, és a hátát mutatta. A nő nyakát érte a lövés. A vér beszínezte fehér ruháját. Illet hidrogén szőke hajához. Jobb alkarján volt még egy seb, ahonnan egy kisebb fogóval szedték ki a chippet, majd törték össze. Esélyünk sem volt megmondani ki volt a csinibaba, amíg élt.

Pásztáztam az elmúlt hónapokat a fejemben, ahogy az ablak felé mentem, nem-e volt, valami hasonló bűneset.

Nem ugrott be semmi.

A többi rendőr a hotel vendégeket kérdezgette. Elmélyülten koncentráltak alanyukra, mintha érne valamit a vallomásuk.

Jobb kezem, Will Towdson, jött le a lépcsőn.

– Jim, a kamerák nem rögzítettek semmit. Valahogy kikapcsolódtak a bűntény idejére.

Csak tudnám miért nem lepődtem meg.

Hiába a sok szentfazék, a próféták, és a Biblia. Amióta az a kurva kígyó belesúgott Éva fülébe, és Káin megölte Ábelt, nincs menekvés.

Minden negyedik ember átél egy tragédiát, vagy vele történik meg, vagy egy szerettével, és mi lennénk azok, akiknek ezt meg kéne fékeznie.

Nincs rá esély.

Mi, rendőrök, csak takarítunk, és bűnbakot keresünk.

Hogy a gyászt rajtuk tombolják ki.

A hasam még jobban elkezdett fájni.

Kiskoromban hős akartam lenni. Szuperman a védelmező. Aki ártatlan szűz lányokat ment ki gonosz bácsik karjaiból.

Nem gondoltam volna, hogy nekem csak a hullák jutnak.

A legrosszabb az egészben az, ha véletlenül le is csukunk egy gonosztevőt, akkor a megmentett életek, akiket még nem ölt meg és már nem is fog, ismeretlenül hajtják álomra fejüket.

Ha legalább tudnám kik azok.

Ezért szeretem a túszmentő akciókat. A kimentettek arcán mindig ott a hála.

– Szép nő volt. Kár érte – mondta Will Towdson.

Révedezésemből kizökkentett.

Az. Kár érte.

1. fejezet

Soha nem szerettem igazán azt, amikor valaki meg akarta mondani nekem a tutit. Most pedig ez volt az érzésem. Will Towdson határozottan idegesítő volt néha. Magas férfi volt, vékony, fiatal. Olyan, akiről nem tudod elképzelni, hogy valaha megemberesedik, hanem megmarad a serdülő korban. Még nem volt harminc éves.

– Egyszerű. Szép nő, hotel. Semmi info – egy maffiafőnök fruskája, aki túlment minden határon, vagy csak megunták. Vagy sokat akart, vagy unalmas volt, ennyi.

Persze az elkövetés módját figyelmen kívül hagyta.

– Will, ha igazad lenne, akkor ágyban vagy a fürdőkádban ölik meg szex után vagy közben.

Vakargatni kezdte az orrát.

Hihetetlen, hogy néha mennyire nem gondol át dolgokat. De pont ezért voltunk jó páros. Will Towdsont a tények nem zavarták össze. Fantáziája szabadon asszociált, és pár ügyet pont ezzel oldottunk meg.

Ahogy kinéztem az ablakon, autónk csöndesen siklott az úton, eszembe jutott, hogy ex-feleségem azt mondta, kiégtem. Ha ez azt jelenti, hogy a képzeletem már nem szárnyalt szabadon, hanem a tények morzsáit kereste, rávezető jeleket minden sarokban, akkor igen, kiégtem.

A kapitánysághoz a várt időn belül érkeztünk. Nagy épület előtt álltunk meg. Kastélyra emlékeztetett, ami lehet azért volt így, mert pár évszázadig államunk önkormányzatának adott helyet. Aztán a vezetőség úgy ítélte meg, hogy egy még impozánsabb épületet érdemelnek meg, ezért felépítettek egy szebbet, nem messze. Nekünk adták, ami már nekik nem kellett. Rendőr sors. Mintha mi lennénk a kisebb tesó. Levetett ruhákat és megunt játékokat kapunk csak.

Legalább névre szóló díjmentes parkolóm volt a járda mellett. Nem mintha ez sokat dobott volna a hangulatomon, de legalább büszkélkedni lehetett vele. Néhány nő értékelte ezt.

Gyorsan megtettük a pár lépcsőfokot a bejáratig, biccentettem az őrnek, és beszálltunk a liftbe. A tizenkettedik emelet hamar megérkezett. Ahogy kinyílt a liftajtó, megcsapta orromat a gyilkossági osztály semmivel össze nem hasonlítható szaga. Akármennyit sikálták a padlókat, törölték a port a bútorokról, soha nem tudták eltüntetni a halál szagát.

Will megállt az asztala mellett, lenézett, postája érkezett. Nem tudom mit kapott, de egyre fehérebb lett, ahogy teltek a másodpercek.

– Mi van öcsi?

A sértegetéssel magamra akartam vonni a figyelmét, és megtudni, mennyire súlyos a helyzet. Ahogy öreg kiképzőm mondta, aki nem vág vissza, az rossz passzban van.

Will meg sem szólalt. Csak még fehérebb lett. Érdekes képet tudtam volna festeni, ha festő lettem volna, és lett volna kedvem megfesteni azt, ami elém tárult.

A nagy üvegtáblákon át elláttam vagy húsz kilométerre, felhőkarcolók a háttérben. Lemenő nap arany ragyogása. A közeli folyó kékje, az ég kékjével összekapcsolódva. A cseresznyefa színű bútorok elég világossá tették, hogy szép helyen vagyok. Mindezen háttér előtt Will fehér arca ellenpontozta a természet melegségét. Bizony elkezdtem hinni a vámpírok létezésében. Fehér bőre kiemelte öltönye kékjét, ingjének rózsaszín árnyalatát, és kopott cipőjének fekete lakk visszatükröződését. Sovány volt, és picivel magasabb nálam.

– Öcsi, mi az? - kérdeztem újra halkabban. Rájöttem a hangerő itt mos nem számít.

– Apám írt nekem.

Ennek a ténynek egyetlen normális családban sem szabadott volna infarktus közeli állapotot eredményeznie. De Will nem tartozott az előbb említett kategóriába. Az apjáról úgy tudtuk tíz éve halott. Márpedig halott apák nem írnak levelet. De ha már az előbb majdnem a vámpírokban hinni kezdtem, akkor innen egy kis lépéssel a túlvilágban is hihetek. Ezt a kis lépést meg is tettem az asztalom felé, és lehuppantam.

– Kibontod Will?

Még mindig nem reagált, csak a papír borítékot nézte. Próbáltam rájönni mikor kaptam postán valamit. Nem emlékeztem. Igazából már posta se volt vagy száz éve. Futár cégek, kik a vásárlások kiszállításából éltek. Ajándékot szoktam kapni néha így.

Will csak nem mozdult. Nem tudtam eldönteni, hogy nyissam ki helyette, vagy szóljak rá megint. Végül a közbülső megoldást választottam. A jobb alsó fiókból kivettem egy üveg whisky-t, két poharat, és a nagy ijedtségre két ujjnyit töltöttem magamnak, neki pedig egy ujjnyit. Hamarosan lejár a munkaidőnk különben is.

A borítékban egy plasztik üzenet lapult. Az a fajta, amiket kínai szerencse sütikben lehet találni. Vagy amilyet a kávézókban kapunk néha. Ha a tulaj volt a hétvégén valamilyen marketing képzésen. Aztán ahogy elosztogatja a hirtelen felindulásból beszerzett készletet visszasüpped a hétköznapokba.

– Na, hallgasd meg mi van rajta – biztatom.

Will mintha lassított felvétel lenne, a plasztik lapra helyezte mutató ujját. Egy csodaszép keleti szépség háromdimenziós képe jelent meg tíz centiben, és megszólalt:

– Ezin a hétin, üj kapcsolátre tesz szert, és szerelimbe esik – szólt a kártya kínai akcentussal. Majd meghajolt, és eltűnt a szemünk elől.

Hát nem tudom, hogy vannak ezzel, de én nem szeretem a rejtélyeket. Ezért is lettem rendőr.

Ki a jó fene küldhette?

A hidrogénezett hajú nő, most meg ez.

A nap hátralevő részében adatbázisokat néztünk végig, DNS-t próbáltunk azonosítani. Megkaptuk a laborból az adatokat. Belső telexeket írtunk, felhívtunk pár spiclit, és próbáltunk tippeket kapni.

Aztán már csak néztem ki a fejemből, a monitor kedvesen megvilágította arcomat, majdnem egy szentet idézett a látvány, pedig szent az nem vagyok. Próbáltam rájönni, mit felejtettünk el leellenőrizni. De nem tudtam semmi olyanra gondolni, amit nem néztünk volna már végig egyszer.

Hát a rendőri munka, az idő nagy részében nem egy akciófilm. A katonaság sem. Ott még többet kell várni. Telik az idő, és nem történik semmi. Annyira sok az üresjárat, hogy nem is bírtam sokáig. Igen, katona voltam. Nem is rossz. De az már régen volt.

A nap lassan letelt, és ideje volt hazamenni. Forró nyomot nem találtunk, amit lehetett volna követni.

2. fejezet

A hütőből elővettem egy sört, és leültem a TV elé. Bambulni. De hiába néztem a képeket, még mindig csak a hullát láttam magam előtt a hotel padlóján. A retinámba beleégett a szőke nő, és a vörös vére, fehér ruhája. Tényleg kár érte.

Sok év sikertelen próbálkozása után és egy házasság árán kiderült, hogy nem tudok annyit inni, hogy felejtsek. Sajnos erre túl későn jöttem rá ahhoz, hogy a feleségem mellettem maradjon. A sörös dobozra néztem, fél liter, 1,5% alkohol tartalommal, az enyhe változat. Ma estére ennyi az adagom. Nem azért, mert megvontam magamtól bármit is, hanem mert félrenyúltam a boltban. Reméltem, hogy ezért ettől is elzsibbadok, és segít elaludni, de felejteni azt tuti nem fogok. Lehunytam a szemem. Ahogy a TVfal villódzása megvilágította a szemhéjamat, egy enyhe fejfájásra lettem figyelmes. Fogtam a sörös dobozt, és hozzányomtam a homlokomhoz. Nem volt elég hideg.

Mit ér egy értelmetlen halál? Mit ér az a halál, amikor nem marad hátra senki, hogy megkönnyezze? Amikor csak egy statisztikai szám marad utána, semmi több?

Az összes szuperhős film erről szól. A bosszúról! Megbosszulni ismeretlen, tehetetlen emberek százait, ezreit, vagy csak egy lelket, akit elért a vég. Igazságtalanul. A teljes cselekménynek ez az indítórúgója. Aztán jön a következő rész, mert hiába bosszulta meg az első részben elvesztett családtagját, a másodikban ellopják a szerelmét. Az élet megy tovább, és az emberek meghalnak. Egy részük erőszakos halállal. De érdemes ezt szívre venni? Még ha el is kapom a gyilkost, és azt megbüntetik, mi fog változni? Egy dolog csak biztos. Nem kell aggódnom, amíg élek, lesz munkám.

Éjfél előtt két perccel megérkezett az, akire vártam, pont a szokásos időben. A mi időnkben. Régi zsoldos szokás. A katonaság után zsoldos voltam egy ideig. A halált kerestem. Elváltam, és meg akartam halni. Próbáltam magamba szívni a vallást, reméltem Isten megállít. Vagy az Ördög eljön értem és elvisz magával. De egyiknek sem kellettem.

– Jim! – hallatszott egy kedves hang.

Kimentem az ajtóhoz.

– Átlátszóra! – mondtam az ajtónak. – Hang be! – majd a nőnek a másik oldalon, aki az ajtóhoz simult, egyik tenyere a számnál volt, a másik oldalon.

– Nem engedsz be Jim? – kérdezte.

– Anima, mit keresel itt? – A nő nem volt arab. De annyira gyorsan barnult a napon, hogy bárki nézhette volna annak, ha eltakarja az arcát egy hidzsábbal. A levél Dél-Afrikából érkezett, ott Will apja sosem járt, ellenben én igen. Elég jó pénzt fizettek egy időben a zsoldosoknak. Amina is zsoldos volt ott, de mindig is gondoltam, hogy ő csak vakációra jött, mi pedig felejteni. Ami közös volt bennünk, hogy a halált kerestük. A kínai szerelemet, ami nem létezik. Mivel Kínában a pénz az úr. A randizáshoz elmondod a pénzügyi helyzetedet, a foglalkozásodat, és a családi hátteredet. A randizást nem a romantika vezérli, hanem a kényszer, hogy 25 éves korig meg kell házasodni a lányoknak, különben kiátkozzák őket. Aminával ezen viccelődtünk részegen, párszor szeretkezve, a Halál a kínai szerelem, romantika nélkül. De nem jött el értünk. Sosem tudtam meg, ő miért keresi.

– Nem bízol bennem Jim?

Amint a kínai plasztik üzenetet meghallgattuk Willel tudtam, hogy Amina üzent nekem. Legyek otthon éjfél előtt két perccel, és várjak rá.

– Mi közöd a szőke nő halálához?

– Maradj ki belőle Jim! Holnap kapsz egy feladatot, ne vállald el! Bírlak Jim, azt hittem be fogsz engedni.

Barna haja, barna szeme alig lehetett tíz centiméterre az enyémtől. Ízlésesen feltett rúzsa kiemelte arcának vonalait. Testének alakja egy élsportolóra emlékeztetett. Neki simult az ajtónak. Tudta, hogy nézem.

– Mi ez az egész? Miről szól ez az ügy Amina? – Nem engedtem a csábításnak. A szelek változnak, egy zsoldos bárkinek dolgozhat, sőt, volt még egy elméletem is róla, mi nem tetszett. Nem tudtam megbízni benne.

Rájött, hogy tényleg nem engedem be, ezért válasz nélkül elsétált, bár úgy mint egy milánói modell, rendesen odatette magát, hátha a show miatt meggondolom magam.

– Tömör fa – mondtam az ajtónak, és a digitális környezet bükkfává változtatta kinézetre a páncélajtóm anyagát.

3. fejezet

Másnap délelőtt a főnök hívatott. Számítottam rá.

Mint ahogy lenni szokott, a főhadnagy egy nagydarab fekete behemót volt. Jó választás a gyilkossági csoport élére. Alig fért el az íróasztala mögött. Mintha a fiával játszana, és beült volna „teázni”. Nos, nem a fia, hanem én voltam a másik oldalán az asztalnak.

– Jim, téged kértek személyesen. Tudták, hogy voltál zsoldos Dél-Afrikában és jó vagy az utcai harcokban, testőre voltál pár fejesnek, és ők ajánlottak be. Akiket megmentettél pár támadástól. Mivel a célszemély politikai hátszele elég nagy, ezért nem vitatkozunk velük, miért nem fizet meg egy biztonsági céget. Úgyis azt mondanák, hogy többet is megbíztak. Tehát ráadásul még néhány kiugrott rendőrt vagy katonát is el kell viselned, akik majd meg akarják mondani a tutit.

– Mr. Richmond, nem lesz gond – néztem bele a szemébe.

– Sajnálom, hogy le kell, hogy vegyelek egy időre a szőke nős ügyről, de Will majd tájékoztat. Úgy érzem az az ügy úgyis zsákutcába jutott, és várnunk kell, amíg valami új info elő nem kerül.

---

Ha február 17-ig lefoglalod a helyedet az 59. Kasza napra (2023. március 1.), akkor a Kasza nap belépőjegyéhez járó könyv mellett a 2255 c. könyvemet is megkapod PDF-ben.

Következő Kasza nap

Üdvözlettel/Best Regards,
Kasza Tamás

Lezárási Specialista, Best Seller, Érték és Minőség Nagydíjas Író, Nemzetközi Tréner
Sales Closing Specialist, Best Seller Writer, International Trainer

Következő bejegyzés Előző bejegyzés