Az intelligens fűtőfólia intelligens tulajdonosa

Tóth Tamás VIP ügyfelem, az "Intelligens Fűtőfólia" intelligens tulajdonosa válaszolt a kérdéseimre, amit itt ebben a bejegyzésben adok közre. Hasonló utat jártak be más VIP ügyfeleim is, és ez az út minden olvasóm előtt nyitva áll. Olvasd el, hogyan újult meg Tóth Tamás tevékenysége, és hogyan lett piacvezető a saját területén.

A megújulás lesz a 47. Kasza nap témája is 2020. március 4-én.

Tóth Tamás sikertippjeit olvashatod "A Marketing Mesterei" című könyvemben is.

Kasza Tamás interjúja Tóth Tamással

(Tóth Tamás, infrafűtés szakértő www.futofolia.hu)

Kérdés: Megteremtettél, és bevezettél egy márkát! Honnan jött az ötlet?

10 évvel ezelőtt költöztem fel Budapestre egyik akkori üzlettársam invitálására, azzal a céllal, hogy megváltom a világot. Ezt megelőzően több üzleti lehetőséget is felajánlott, de nem volt hozzá elég „kedvem”. Több mint egy év egyeztetés után kialakult a sikeres megállapodás, mi szerint a személyes hozzájárulásomon kívül nem kellett pénzzel is beszállni. Az összes cégébe megtett tulajdonostársnak és cégvezetőnek. Lelkes voltam és szorgalmas.

Egyik ilyen vállalkozás volt a Heatflow infrafűtés márka elindítása itthon. A márkát és céget a nulláról kellett építeni, megismertetni az emberekkel, mint modern fűtési lehetőség. Az eredmények szépen jöttek, míg nem a külföldi beszállító cégben a tulajdonosok között nézeteltérés alakult ki, üzlettársam kiköltözött külföldre, én pedig itt álltam árú és szolgáltatás nélkül.

Ekkor néztem rá, hogy nem volt a legjobb ötlet korábban egy másik cég márkáját építeni, és a jövőben többet nem teszem ki magam ilyen kellemetlenségnek, megcsinálom a saját márkám, amit senki nem vehet el. Csináltam egy külön céget egyedül, új beszállítókat hajtottam fel, majd megszületett az „Intelligens Fűtőfólia” márka.

Kérdés: Mennyi idő volt, mire nyereséges lettél? Milyen tevékenységeket végeztél?

Az első évek kő keményen veszteséget termeltek, de hittem a termékemben, tudtam, hogy ez forradalmasítja a fűtésrendszerek piacát, egyszerűen csak ki kell tartani és megismertetni az emberekkel. Józan paraszti ésszel nem éri meg mással fűteni, mint a fűtőfóliával.

Ezen időben több más vállalkozást is vittem, pl. mobilflotta (mobil előfizetések értékesítése), befektetési arany, ledvilágítás, de ezek összes nyereségét az infrafűtéses vállalkozásba fektettem.

Kérdés: PR-ban nagyon jó vagy. Mondasz pár tanácsot?

Kezdetektől fogva, szinte az összes építőiparral foglalkozó újság megtalált, hogy hirdessek náluk. Mivel nagyon meg kellett gondolni minden kiadást az első években, kicsit megfordítottam az újságok nézőpontját. Rávilágítottam őket, hogy ha ők tényleg szakújság, és fontos nekik az olvasók naprakész tájékoztatása az újdonságokról, akkor nekik kutya kötelességük írniuk a termékemről. Én viszont hajlandó vagyok ebben partner lenni, szívesen adok anyagot. Így került be a fűtőfólia szinte az összes újságba egész oldalas cikkel, nulla forintból.

Kérdés: Az értékesítési és kommunikációs képzés mennyit segített?

Ezen képzések nélkül esélytelen lett volna elindítani és sikerre vinni a vállalkozásaimat. Mindegy, hogy mit értékesítettem, a képlet mindig ugyan az volt (vágy, probléma , kifogáskezelés .....). A kommunikációs képzések pedig megadták a képességet a szándékom átvitelére. Egyenrangúnak tudtam magam érezni bármely szituációban, mindegy kivel ültem le tárgyalni. A Kasza Tomi által nyújtott szolgáltatások a túlélést jelentő eszközök a beton dzsungelben.

Korábban nem mertem megszólalni egy társaságban, ez pedig értékesítőként mit is mondjak, eléggé nem túlélést támogató tulajdonság. A képzések segítségével megtanultam kommunikálni emberekkel, ki merek állni, oktatást tartani az embereimnek, partnereimnek, de volt, hogy 800 ember előtt kellett előadást tartanom. Úgy érzem látványos a fejlődés a beszaritól az előadóig. ☺

Kérdés: Miért a tiédet vegyék?

Mert jó. ☺

Tény, hogy egyre több cég állt neki infrafűtést értékesíteni itthon, felbuzdulva a sikeremen. Akkor tudtam, hogy jól csinálom a munkám, amikor konkurens cégek lemásolják a brand-em, és az én nevemmel „Intelligens Fűtőfólia” próbálják a saját gyenge terméküket, szolgáltatásukat eladni. Egy rossz terméket senki nem akar másolni, csak az igazán jókat.

Több érvem is lenne, hogy miért a www.futofolia.hu . 10 éve foglalkozok ezzel, gyakorlatilag én vezettem be Magyarországon. A legmodernebb intelligens fűtőfóliát csak az én cégem értékesítheti. Egyedül mi tartunk képzéseket az infrafűtésről, amit a Magyar Építész Kamara hivatalosan ajánl. Az első villamos fűtés konferencián engem kértek fel, tartsak előadást a fűtőfóliáról. Én írtam egyedül könyvet ebben a témában. A TV rendszeresen kér fel minket, hogy szerepeljünk a műsoraikban, és mutassuk be az infrafűtést. Legnagyobb tapasztalattal rendelkezik a cégem ebben a témában.

Kérdés: Te vagy az egyike, azoknak, akik voltak bátrak könyvet írni. Ez, hogy jött, mi az ajánlat?

Egy okos és számomra tiszteletre méltó ember azt mondta, egy szakértőnek legalább egy könyvvel rendelkezni kell (azóta persze ezt a számot jócskán megemelte). Ez jó inspiráció volt, és igaza volt. A hazai piacon nem létezett semmilyen könyv az infrafűtés témájában. Az irodába érkező emberek mindig ugyan azokat a kérdéseket tették fel, ebből gondoltam, az embereknek szüksége van a könyvre, nagy segítség lesz számukra. A több mint 3000 eladott könyv ezt most már igazolja is.

Kérdés: Megérte? Szerepeltél TV-ben is, az bejött?

Nagyon. A TV2 Szépítőkben kétszer, Eco TV energia percekben egyszer, és a TV2 Házépítők műsorában is többször voltam. Jó érzés, hogy az emberek bejönnek az irodába, és mondják, „én magát láttam a TV-ben”. A TV egy nagyon jó eszköz információt eljuttatni az embereknek, és brand-et építeni. Meg tudjuk mutatni ezeket a videókat az embereknek weboldalunkon, és youtube csatornánkon is. Egy komoly cégnek elengedhetetlen vállalni a szereplést, emberek tájékoztatását nyilvánosan. Ezekhez pedig fontos a megfelelő kommunikációs képzés.

Kérdés: Minden képzésünket végig csináltad, és voltál Floridában is, megérte?

A legjobb befektetés volt magamba fektetni. A legtöbb ember számára hihetetlen elképzelni, hogy több tízmillió forintot ki lehet fizetni képzésre és ez még meg is éri. Apukám szerintem sokkot kapna, ha megtudná, egy ház árát fizettem ki ilyen szolgáltatásokra. Az igazság viszont az, hogy minden egy Kasza nappal kezdődött, idén viszont Floridában egy perc képzés került ugyanennyibe. A kettő közötti képzések mind kellettek, és segítettek, hogy eljussak cégemmel idáig. Pontosan tudom most, mily módon lesz a vállalkozásom Európa legnagyobb infrafűtést forgalmazó cége. Az etika, a technológia, és a kommunikáció tud felemelni egy vállalkozást a semmiből, és eljuttatni a bőségbe.

Én most tiszta szívemből csak azt a tanácsod adom nektek, tanuljatok, képezzétek magatokat, ez a világ legjobb befektetése, és senki nem tudja elvenni tőletek. Kasza Tomi csapata segít nektek végig menni ezen az úton, Te csak a következő lépést tedd meg MOST, és ne tegyél bele több kifogást, időt.

Kérdés: Valami kedvezményes ajánlat a Kasza fanoknak?

Nagyon hálás vagyok Tominak, és szeretném ezt most úgy viszonozni, hogy olyat ajánlok fel, amire még nem volt példa a cégemben és a jövőben se lesz. Azok, akik ebben az évben (2019) ajánlatot kérnek, megrendelik és kifizetik az intelligens fűtőfólia fűtési rendszert, –25 % kedvezményt kapnak a fűtőfólia árából. Ezt ne hagyd ki, élvezd te is a Nap melegét otthonodban!

Ajánlatkérés: www.futofolia.hu (Ajánlatkérésnél a megjegyzésbe írd be „Kasza fan”)

u.i.: Vigyázz hamisítják!

Tóth Tamás sikertippjeit olvashatod "A Marketing Mesterei" című könyvemben is.

A Marketing Mesterei

Tóth Tamás: A 2021. évi "Az ÉV ÉRTÉKESÍTŐJE DÍJ" nyertese:

Üdvözlettel/Best Regards,
Kasza Tamás

Lezárási Specialista, Best Seller Író, Nemzetközi Tréner
Sales Closing Specialist, Best Seller Writer, International Trainer

Következő bejegyzés Előző bejegyzés

Kapcsolódó bejegyzések: