CSAK A HOGYANOK szerepelnek benne!

21.457 szó lett a könyv (a 45. Kasza nap könyve), jelentem készen van! Nagyon köszönöm, hogy 44 lelkes ügyfelem írt bele!

A könyvvel nagyon szigorúak voltunk. Semmi olyan nem került bele, ami nem segítene neked!

CSAK A HOGYANOK szerepelnek benne! 135 tipp!

Például megkértem barátomat, Veres Attilát is, hogy ezt írja át, mert ez így tényleg lelkesítő, de nincs benne tipp.
Tehát ez így nem került bele:

Veres Attila, a Passzívjövedelem-források fanatikusa:

Tomi úgy gondolom, hogy nem az a 3 mondat számít, ami engem elvezetett a sikerhez, hanem az, hogy ennyi embernek megváltoztattátok, és még mennyinek fogjátok megváltoztatni az életét!

Kasza Tomi és kiváló csapatának a tanításai által elért sikereimet úgy gondolom, hogy nem lehet 3 kiemelkedő mondatban vagy tanításban összefoglalni, és nem is szeretném!

A sikerek kulcsát tulajdon képen a jól felépített termékpiramis csomagotoknak a végigtanulása, értelmezése, megértése és alkalmazása jelentette számomra.

A sorozatos ismétlések folyamatosan újabbnál újabb megértéseket adtak, és adnak a megfelelő megértési szinteken.

Ezért bocsánat Tomi, de én inkább a 3 legkiemelkedőbb sikereimet emelném ki, amik biztosan nem történhettek volna meg, ha nem szavazok Nektek bizalmat!

Íme:

1., A VIP ELŐADÁSOKON tanult technológiának köszönhetően a specializált webáruházam forgalma az alumínium létrák viszonylatában 6,5 hónap alatt előzött meg két Magyarországon már sok-sok éve működő multinacionális barkácsáruházat az éves vásárlásukhoz viszonyítva, valamint bénítottam le egy nagy országos logisztikai céget úgy, hogy nem tudták a termékeket a szerződésben vállalt határidőre leszállítani, ezért az a szerződéseket országosan minden cégnél módosították.

2., A KIFOGÁSKEZELÉSeknek és a megfelelő LEZÁRÁSI TECHNOLÓGIÁKNAK köszönhetően 2017 áprilisában a Fundamenta legjobb értékesítője, majd Régió szinten a legjobb toborzója lettem.

3., 2018-ban a Zinzinó cégnél a Világ leggyorsabb, pontszámok alapján pedig a Világ második legjobb toborzója lehettem.

2019 júliusában pedig, (vagyis jelen pillanatban) a Világ legjobb toborzója vagyok. Ennek köszönhetően Oslóban 2500 ember előtt mondhattam el angolul a sikereim kulcsát.

Köszönöm, hogy vagytok nekünk, és legfőképpen azt, hogy ETIKUS ÉRTÉKESÍTÉSI KULTÚRÁT TERMTETEK MAGYARORSZÁGON ÉS EGYRE TÖBB ORSZÁGBAN!

Barátsággal és hűséggel:
Veres Attila


45. Kasza nap

Attila elküldte a hogyant, és a 45. Kasza Nap könyvében benne is lesz!

Vedd meg most!

Kasza nap - könyvrendelés

  1. július 21.

Üdvözlettel/Best Regards,
Kasza Tamás

Lezárási Specialista, Best Seller Író, Nemzetközi Tréner
Sales Closing Specialist, Best Seller Writer, International Trainer

Következő bejegyzés Előző bejegyzés

Kapcsolódó bejegyzések: