Milyen hatása lesz a mostani különleges gazdasági helyzetnek?

A helyzet egyszerre sokkal rosszabb, de jobb is, mint gondolnánk: Sok vállalkozás számára most lesz idő átgondolni eddigi működésüket.

Sokkal jobban gazdálkodnak a magyarok, mint ahogy gondoltuk – derült abból a felmérésből, amelyet 420 ember részvételével 2020 márciusában készítettek Kasza Tamás nemzetközi vezetési tanácsadó megbízásából.

A bajnokok trénereként is ismert szakember szerint az emberek jelentős része képes lesz online is átvészelni a helyzetet, de 21% még nem tudja mit fog tenni.

Milyen hatása lesz a mostani különleges gazdasági helyzetnek? – erre a kérdésre keresték a választ a felmérésben, amelyre végül 420 válasz érkezett. A visszajelzésekből elég összetett kép rajzolódik ki.

Mennyi tartalékkal rendelkezünk?

31% nem rendelkezik, csak egy havi tartalékkal (sötétkék mező), viszont 10% egy évnyi (barna mező), míg majdnem 20% (világoskék mező) egy évnél is több megtakarítással rendelkezik.

- A vállalkozók 30% tehát képes lesz átvészelni különösen nagyobb gondok nélkül a kialakult helyzetet – magyarázza Kasza. Természetesen könnyebben fog menni azoknak, akik már eddig is aktívak voltak online, illetve ágazatukban továbbra is lehet működni nagyobb fennakadások és törvényi korlátozások nélkül.

Viszonylag sokan döntöttek úgy, hogy most végre képesek lesznek utolérni magukat azokkal az elmaradt szervezési, vagy tanulási projektekkel, amikre eddig nem jutott idejük. Kasza úgy véli, hogy ezek a cégek, akiknek van lehetősége most újra értelmezni az eddigi működésüket a válság elmúltával nagyobb lendülettel tudnak újrakezdeni. A szakértő szerint a vállalkozók sokkal pesszimistábban látják a helyzetet, mint amilyen: vevőik csak 13%-ára saccoltak a 30% helyett, akikről feltételezték, hogy egy évnyi, vagy több megtakarításuk van. Viszont a rövidtávú becslések sokkal optimistábbak lettek, mint a valóság. 11%-kal több ügyfélnek fog gondot okozni a rövidtávú helyzet kezelése, mint gondolták a vállalkozók, és csak fele annyi embernek van 2-3 hónapnyi megtakarítása, a feltételezettnél. A jó hír, hogy itt a tévedés nem végzetes, mivel majdnem a fele a tévedésnek átesik az egy évnyi, vagy hosszabb megtakarításra. A fél éves viszonylatban eltalálták a számokat.

a vevők meddig tartanak ki?

- A fő problémát a home office zökkenőmentes bevezetése jelenti – jegyzi meg Kasza Tamás megértően hozzátéve, hogy a gyerekeseknek még nehezebb lesz majd ezt megoldani. A cégeknek laptopokat kell beszerezni, nyomtatókat és mobiltelefonokat, illetve gondoskodni arról, hogy az adatáramlás folyamatos legyen és azonnali.

Hogy fogunk tevékenyledni?

A vállalkozók több, mint fele (52%) hiszi azt, hogy online is boldogulni fog, egy negyedük (26%) csak offline tud pénzt keresni, a maradék (22%) optimista a jövővel kapcsolatban, hogy úgyis ki fog találni valamit.

- Nehezebb lesz azoknak, akik eddig nem mertek telefonálni vagy közösségi médiában videókon szerepelni – mondja Kasza Tamás, aki a „A sikeres értékesítő” című díjmentesen letölthető könyvében kínál megoldást erre a problémára.

Ebben az időszakban sokkal fontosabb egymás segítése, mint eddig bármikor. A lelki stressz ellen mindenképpen védekezni kell, mert türelmetlenséget szül, ami hibákhoz és balesetekhez vezethet. A különleges helyzet miatti félelemben az ember könnyen veszti el a hitét a saját lehetőségeiben és képességeiben.

De ki kell tartani, mert mint minden, ami a magyarokat sújtotta, ez is elmúlik. Az élet nem áll meg.

- Lehet, hogy hihetetlenen, de igaz! Az összes általam meglátogatott ország közül a magyarok képesek a legnagyobb összefogásra és a megújulásra – fejtegeti a szakértő.

Most lesz idő átgondolni az elmúlt évek helyes és helytelen személyes és céges pénzügyi döntéseit, stratégiáit, és megfogadni új dolgokat a jövőre nézve.

Ez az időszak jobban összekovácsolhatja a cégeket. Már most sok történet futott be arról, hogy nem is hitték volna egymásról, hogy ennyire segítőkészek. - Vigyázzunk egymásra és törődjünk egymással! Ezen is túl fogunk jutni! – hangsúlyozza a tréner.


KASZA TAMÁS

Lezárásspecialista, bestseller író, nemzetközi tréner, aki azonnal használható gyakorlati tudást ad át már több mint 25 éve olyan cégvezetőknek, akik eladnak, olyan értékesítőknek, akik többet akarnak keresni, és olyan magánszemélyeknek, akik meg akarnak tanulni kiállni magukért.

Megváltoztatta nem csak a magyar értékesítői kultúrát, hanem a közép-kelet-európait is, sőt az orosz piacon is nagy változásokat okozott. Sok cég vezetője köszönheti neki bevételeinek drasztikus emelkedését.

Az elmúlt huszonöt év alatt öt országban húsz nemzetből hatvanezer hallgatója volt. Ulan Udétől Los Angelesig ad elő. Legutóbb március 3-án állt nagyszínpadra 500 ügyfele előtt 47. alkalommal 2008 óta. Rendszeresen szerepel meghívott szakértőként a médiában. Az Üzlet és Siker Magazin vezércikket irt róla. Nacsa Olivér elnevezte LeRázási Specialistának.


Első lépésként töltsd le azt az ingyenes könyvemet, amit eddig még nem töltöttél le. Itt a jobb oldali oszlopban ki tudod választani. (Mobilon görgess lejjebb.)

  1. április 7.

Üdvözlettel/Best Regards,
Kasza Tamás

Lezárási Specialista, Best Seller Író, Nemzetközi Tréner
Sales Closing Specialist, Best Seller Writer, International Trainer

Készülj fel a következő időszakra!

Következő bejegyzés Előző bejegyzés

Kapcsolódó bejegyzések: