Pató Pálként küzdünk a céljainkért
A céljaink elérésében nem a kevés pénz vagy az önbizalomhiány, hanem halogatás a legnagyobb ellenségünk – derült abból a felmérésből, amelyet 140 ember részvételével 2018 decemberében készítettek Kasza Tamás nemzetközi vezetési tanácsadó megbízásából. A bajnokok trénereként is ismert szakember szerint az emberek jelentős része pontosan tudja, mit kellene csinálnia, de mégsem teszi.
Mi miatt nem érték el az emberek a céljaikat 2018-ban? – erre a kérdésre keresték a választ a felmérésben, amelyre végül 140 válasz érkezett. A visszajelzésekből elég összetett kép rajzolódik ki.
A három legfőbb oka a kudarcoknak a halogatás (19%), az ezzel sokban összefüggő időhiány (18%), és a céltalanság (13%).
☛ Bár ezt nem nagyon szeretik hallani, de sajnos a valóság az, hogy a céljaink eléréséhez nem csak kitartásra és bátorságra, hanem igen sok önfegyelemre is szükség van – magyarázza Kasza. Az állandó napi rutin, a komfortzónánkban való bennragadás és a „nemszeretem” dolgok folyamatos tologatása nagy ellenségeink a terveink megvalósításában.
Szintén sokan hivatkoztak arra, hogy nem jut elég idejük arra, hogy a céljaikon dolgozzanak. Kasza úgy véli, ez igazából egy ürügy, hiszen az időhiány csak a halogatás egyik következménye. A szakértő szerint az emberek jó egyharmada igenis tudja, mit kellene tennie, de vagy nem szánnak rá elég időt, vagy pedig egyszerűen nincs kedvük elintézni, és a könnyebb utat választják: a kifogáskeresést.
A célok realizálásának szintén gátja lehet, ha valaki túl sokat gondolkodik, és azt sem tudja kitalálni, mit is akar elérni valójában.
☛ Ha valakinek nincs célja, akkor sodródni fog, mint egy falevél – jegyzi meg Kasza Tamás megértően hozzátéve, hogy néha tényleg nagyon nehéz kigondolni, hogy merre tovább.
Az akadályozó tényezők között meghatározó volt még a segítség hiánya (10%), a figyelem megosztása (10%) és a motiváció elvesztése (8%).
☛ 10-ből egy esetben bizony érvényes, hogy valaki más szándékosan keresztbe tesz nekünk, és vagy konkrétan vagy lelkileg korlátoz bennünket – mondja Kasza Tamás, aki az „Állj ki magadért!” című díjmentesen letölthető könyvében kínál megoldást erre a problémára.
Sokszor veti vissza az embereket az is, hogy más feladatokkal kénytelenek foglalkozni, vagy egyszerűen más dolgokon rágódnak – mindez azonban egy lépéssel sem viszi őket közelebb a céljaikhoz. Ugyanilyen nehézséget jelent a kiábrándultság is. A veszteségek, kudarcok okozta lelkiállapotban az ember könnyen veszti el a hitét a saját lehetőségeiben és képességeiben.
A pénz és az önbizalom hiánya ugyanolyan sokszor megjelölt akadályozó tényező, mint a család bővülése – ezeket az okokat a válaszadók 6-6 százaléka nevezte meg.
☛ Teljesen megértem azokat, akik inkább a most született gyerekeikre fordítják az idejüket, az energiájukat. Egyáltalán nem éri meg hajtani a céljaink után, ha közben a gyerekünkből semmit sem látunk – fejtegeti a szakértő.
Sokaknak ugyanakkor talán meglepetés, hogy százból csupán hat ember hivatkozik arra, hogy nincs elég pénze a céljai megvalósításához. Az ugyanilyen elgondolkodtató, hogy a sokszor emlegetett önbizalomhiány sem jelent gondot a nagytöbbségnek.
☛ Ezek szerint mi, magyarok nagyon is tudjuk, mit kéne csinálnunk. Úgy látjuk, van hozzá elég pénzünk és önbizalmunk is, de nem teszünk semmit. Nekem erről Pató Pál jut eszembe – összegzi a felmérés tanulságait Kasza Tamás, hozzátéve, hogy mindig vannak, akiknek csak egy utolsó lökésre van szükségük. Ők az aggódók (4%), akik valami jelre vagy a csillagok szerencsés együttállására várnak. Azonban a legtöbb esetben soha nem jön el a megfelelő pillanat. Kasza Tamás legtöbb sikeres ügyfele például úgy kezdett bele a vállalkozásába, hogy vettek egy mély levegőt, becsukták a szemüket, és ugrottak.
☛ Ez persze nem mindenkinek való, de a célokról és azok megvalósításáról viszont nagyon fontos tanulni. Szerintem ugyanis az egész élet erről szól – hangsúlyozza a tréner.
Kasza Tamás
A bajnokok trénere. Lezárási specialista. Bestseller, Érték és Minőség Nagydíjas® író. Nemzetközi tréner. Előadóművész.
Tanult Németországban, Amerikában, a Karib-szigeteken, Dél-Afrikában, Angliában és Koppenhágában.
Azonnal használható gyakorlati tudást ad át már több mint 30 éve olyan cégvezetőknek, akik eladnak, olyan értékesítőknek, akik többet akarnak keresni, és olyan magánszemélyeknek, akik meg akarnak tanulni kiállni magukért.
Bebizonyította, hogy az értékesítés kulcsa a lezárás, és sikerült olyan dolgokra rájönnie a lezárással kapcsolatban, amivel világfelfedezést tett.
Megváltoztatta nem csak a magyar értékesítői kultúrát, hanem a közép-kelet-európait is, sőt az orosz piacon is nagy változásokat okozott.
Sok cég vezetője köszönheti neki bevételeinek drasztikus emelkedését.
2007-ben végre hajlandó volt kiállni a nyilvánosság elé. Az éves hallgatói létszáma még abban az évben meghétszereződött. Az elmúlt harminc év alatt öt földrészen húsz nemzetből nyolcvankilencezer hallgatója volt.
Ennek köszönhetően rendszeresen szerepel meghívott szakértőként médiában. Az Üzlet és Siker magazin vezércikket írt róla. Nacsa Olivér elnevezte LeRázási Specialistának.
Ulan Ude-től Los Angeles-ig ad elő. A Karibi térségben szervezett Game Changer nevű konferencia vendégelőadója.
Tréningjein támogató közeg alakul ki. Már a kapcsolatok miatt megéri eljönni, amelyek a résztvevők jövőjét jó irányba befolyásolhatják.
Az első magyar tréner, aki több külföldi országban is sikeres franchise-t működtet egyre nagyobb eredményekkel.
Szlovéniában, Csehországban és Szlovákiában, Bulgáriában és Oroszországban emberek ezrei ismerik Kasza Tamás nevét.
46 könyv szerzője. Köztük egy mese, három sci-fi és egy fantasy-é, és egy regényé, amit forgatókönyvben is megírt. Másik 38 könyvét vezetésről, értékesítési lezárásról és személyiségfejlődésről írta. Könyveit szlovák, román, bolgár és orosz nyelvre fordították le. 125.000 példányban keltek el.
Jelentkezés a következő díjmenetes online tréningre
Üdvözlettel/Best Regards,
Kasza Tamás
Lezárási Specialista, Best Seller Író, Nemzetközi Tréner
Sales Closing Specialist, Best Seller Writer, International Trainer
Pató Pál arcképét, rajzolta Ponori Thewrewk Ádám Ajtony. A kép forrása: Wikipedia