Eladsz vagy leadsz?
3 tipp, hogy ne kelljen lejjebb adni
Hogyan adj el telefonon ezekben az időkben, ha eddig se volt olyan könnyű?
Takács Dániel írása
Kevesebb mint egy hónapon belül lesz két éve, hogy a Kasza Team tagja vagyok. Több ezer ember előtt adtam elő és több ezer ügyféllel beszéltem ez idő alatt telefonon. A 10.000 Ft-os tréningtől a közel bruttó 3.000.000 Ft-os képzésig értékesítettem a szolgáltatásainkat. Ezek nagy számok. Sok-sok tapasztalat. Jó pár kudarc, kihívás és hatalmas mennyiségű öröm, ami az egyik “fizetségünk” is egyben. Ebben a blog bejegyzésben megosztom veled azt a három fő dolgot, ami azonnal és könnyedén beépíthető a telefonos tárgyalásodba, vagy akár az online tevékenységedbe úgy, hogy nem kell zavarba jönnöd közben és nem kell a betanult kérdéseidre figyelned, vagy más rendszereket használnod.
Előfordulhat, hogy a “home office”-ban nehezebb fókuszálni a teendőkre, mivel nincsen saját területünk, családtagok jelen vannak, kicsi a hely, hangoskodnak, fúrnak a szomszédban stb. Úgy tűnik, hogy több időnk van cselekedni, több időnk jut a munkára, viszont előfordulhat, hogy nem vagyunk annyira produktívak. Sok teendő között sokkal könnyebb előre haladni, mint kevés teendő között. A kevés munkától tud az ember elkedvetlenedni és úgy érezheti, hogy semmi ereje sincs.
Jelen helyzetben még több kifogást gyárthatunk saját magunknak a munka ellen, és az ügyfelek is még több kifogással rendelkezhetnek, mivel a körülmények, a média, a rossz szándékúak még több félelmet generálnak az egész világon. Neked nem okokat kell keresned, hogy mi miért történik most, ha nem stabil pontnak kell lenned a családodnak, a barátaidnak és az ügyfeleidnek is, hiszen ha te elveszíted a stabilitásod, akkor velük mi lesz?
Jó olvasást!
Vidéken újrakezdők - Költözz vagy ne?
A VIDÉKEN ÚJRAKEZDŐK videósorozat szeretne segíteni abban a döntésben, hogy add el-e a városi ingatlanodat, és menj el-e vidékre újra kezdeni az életedet.
Érdekes embereket és sorsokat mutat be. Eddig 6 videó készült.
Köszönjük az azonos nevű facebook csoportnak és adminjainak a támogatást.
Káoszkezelő videók
Készítettem az elmúlt 5 hétben több, mint 30 videót, amivel segíthetsz a barátaidnak. Ezek közül 27 videót, amelyek segíthetnek újraindulni és fenntartani a kedved, meg tudsz nézni itt is.
Ez a bejegyzés bárkinek elküldhető. Tehát, küldd el a barátaidnak ennek a bejegyzésnek a linkjét!
Adó 1% felajánlás
Hogyan rendelkezhetsz a befizetett adód 1+1 százalékáról?
Az idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezz az összevont adóalapod után befizetett személyi jövedelemadód 1+1%-áról. Ezt legkésőbb május 20-áig az szja-bevallástól függetlenül is megteheted.
Magánszemélyként az idén is dönthetsz úgy, hogy a megfizetett személyi jövedelemadód 1%-át felajánlod egy regisztrált civil szervezetnek (az adószáma alapján), további 1%-át pedig valamely technikai számmal rendelkező vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak (ez 2020-ban a Nemzeti Tehetség Program).
Az 1+1 százalékodról akkor is érdemes rendelkezned, ha például KATA-s átalányadót fizettél, és külön személyi jövedelemadót nem kellett bevallanod.
Ebben a bejegyzésben megmutatom, hogy én kinek ajánlom fel az 1+1 százalékom, és miért éppen neki.
A munka problémái
A képzéseink főként két olyan alapvető könyvre épülnek, amit L. Ron Hubbard írt. Ebben a videóban ezekről fogok neked beszélni, és megmutatom, hogy ezek az információk, vagy a hiányuk miként hathatnak rád, és hogyan befolyásolhatják a mindennapjaidat, illetve hogyan kapcsolódik ez a cégedhez és a munkatársaidhoz.
Szó lesz arról is, hogy miért érzi valaki magát bizonytalannak, illetve a biztonság miként teremthető meg.
Életem legjobb eddigi interjúja
Életem legjobb interjúját készítette velem Soós Dávid, tréner, coach és influencer.
Huszonéves létére már hatalmas sikereket ért el, több sikeres vállalkozást irányít.
Az 1 óra 20 perces videót itt tudod megnézni:
Milyen hatása lesz a mostani különleges gazdasági helyzetnek?
A helyzet egyszerre sokkal rosszabb, de jobb is, mint gondolnánk: Sok vállalkozás számára most lesz idő átgondolni eddigi működésüket.
Sokkal jobban gazdálkodnak a magyarok, mint ahogy gondoltuk – derült abból a felmérésből, amelyet 420 ember részvételével 2020 márciusában készítettek Kasza Tamás nemzetközi vezetési tanácsadó megbízásából.
A bajnokok trénereként is ismert szakember szerint az emberek jelentős része képes lesz online is átvészelni a helyzetet, de 21% még nem tudja mit fog tenni.
Pató Pálként küzdünk a céljainkért
A céljaink elérésében nem a kevés pénz vagy az önbizalomhiány, hanem halogatás a legnagyobb ellenségünk – derült abból a felmérésből, amelyet 140 ember részvételével 2018 decemberében készítettek Kasza Tamás nemzetközi vezetési tanácsadó megbízásából. A bajnokok trénereként is ismert szakember szerint az emberek jelentős része pontosan tudja, mit kellene csinálnia, de mégsem teszi.
Kasza Tamás életműve
Kasza Tamás életművét érdemesnek tartotta megörökíteni Magyarország Videós Arcképcsarnoka®, a világ legnagyobb életpálya filmgyűjteménye.
Nézz meg egy videót erről!
Megoldások a veszélyes környezetre
Van, hogy a folyamatos rossz hírektől tehetetlennek és lehengereltnek érezzük magunkat. Ez a videó neked is segíthet úrrá lenni ezen.