Töretlenül felfelé!

Ezen a héten rengeteg áttörés született. Mind tudhatod, most már nyolcadszorra vagyok ezen a tréninghajón üzleti konferencián.

2011-ben és 2015-ben voltam elismerve, mint a világ egyik legjobb trénere, és idén 2016-ban beléptem az A ligába! Legfiatalabb játékosként az egész világon. Nyolc trénert soroltak idén ebbe a kategóriába. Az egyik én vagyok!

Ezen a héten ennek a nyolc trénernek szervezett zártkörű mastermind csoportba is meghívást kaptam. Ezt nem lehet kifizetni. Nincs ára. Csak meghívás alapján lehet ide kerülni. És persze, ha meghívnak, akkor lőttek a délelőtti fürdésnek a parton. Végül is tanulni jöttem. De megérte! Két olyan írást kaptam, amiket nem adnak oda mindenkinek. Majdnem olyan volt, mintha feltárult volna a titkok kamrája, és megtudtam volna az IGAZSÁGOT!

Ezeket persze március másodikába és a vezetői képzésbe már bele is fogom építeni!

A fentieket Neked köszönöm!

Még akkor is, ha nem vettél tőlem semmit, de hallgatsz, olvasol, és a barátaidnak ajánlasz, akkor már bőven részese vagy a sikerednek. Már csak két díj van vissza, hogy megkapjam az ÉLETMŰ díjat. Ez ha ügyes vagyok három év, ha nem annyira, akkor hat is lehet vagy több.

A Te haladásodon múlik minden. De a Te haladásod meg azon, hogy én mennyire vagyok okos és ügyes. Pont ezért nem is megyek haza innen a Karibról, hanem megyek tovább Floridába egy intenzív ügyvezetői képzésre. Ja, mintha itt a reggel tíztől este tízig nem lett volna elég intenzív, de az a helyzet, hogy ami itt volt, az Floridához képest nyaralás volt.

Azt szeretném, ha eljönnél (2016) március másodikán! Március másodikán fogsz kapni egy kis könyvet. Ebből én írtam első fejezetet. Ennek egy részét most itt láthatod:

Kasza Tamás: A bizalomépítés mestere

ELSŐ FEJEZET

KASZA TAMÁS: A bizalomépítés 25 szabálya

A bizalom pénz! Annyi pénzed van, amennyire megbíznak benned! Ebben az írásomban adok huszonöt tippet, hogyan kell bizalmat építened. Amikor betartod ezeket a szabályokat, akkor látni fogod, hogy meg fognak bízni benned, és több pénzed lesz! Ezeket betartva lettem Magyarország, és a környező öt ország legjobb és legtöbbet kereső értékesítési trénere, mint LEZÁRÁSI SPECIALISTA!

A lenti tippekből az első tíz az én lezárási tematikámra alapul. A másik tizenöt azt mondja el neked, hogyan érd el, hogy szakértőnek tartsanak, ne csak egy jó embernek. A szakértőtől vásárolnak is, de egy jó emberrel csak elbeszélgetnek. Megköszönik neked a jó beszélgetést, de nem vesznek! Ez a rész felmérésem alapul, mit gondol ez a társadalom, mik a bizalom építő eszközök. Ezek közül többet ismerni fogsz, de lehet, hogy nem. Biztos viszont, hogy együtt még nem raktad össze őket, és nem sorrendben. Így együtt felturbózhatják a bevételeidet!

Jó olvasást, és több bevételt kívánok!

1. Jó sorrend!

Amikor beszélsz, és tervezel az ügyféllel, akkor a megfelelő sorrendben kell mondani neki a dolgokat. Ha kihagysz valamit, vagy megcseréled a sorrendet, akkor el fog menni a bizalma.

Beszélj sorrendekben. A mi bemutatkozásunk ez:
Segítünk neked megszerezni az ügyfeleid figyelmét, a tárgyalásokon elég egyetértést elérni velük, hogy nálad költsék el a pénzüket.

2. Birtokolj elég figyelmet.

Amikor értékesítesz, akkor a szerénység halálos. Tegnapi szemináriumom után volt egy konzultációm Ray Charles szaxofonosával. Most pénzügyi területen értékesítő. Hihetetlen egy pali. Direkt azért jött a Karib-tengerre, hogy tőlem tanuljon. Neki e az kiruccanás több, mint félmillió forintjába került. Hat órát tudtam vele foglalkozni. Elmondta, hogy először nem értette, hogy a szemináriumon mennyit beszélek már magamról. Hogy mit tettem, milyen díjaim vannak, és hogy ki vagyok. Aztán rájött, hogy ő túl szerény. Két perc után rátér az üzletre, és az bizony nem elég. Összeállítottunk neki egy bemutatkozást, amitől az ügyfél eldobja magát. Még azt sem szokta mondani az ügyfeleinek, hogy ő volt Ray Charles szerint a legjobb szaxofonosa az egész karrierje alatt. Az emberek nem szeretnek dicsekedni. De az ügyfelek azoktól szeretnek vásárolni, akik különlegesek, jobbak másoknál. Nyugodj meg, mindenki jobb valamiben másoknál. Neked a saját erősségeidet kell kihangsúlyozni.

3. Higgadtság!

Ha felkapod a vizet, vagy bemész ravaszba, akkor elvesztetted az üzletet.

Az elsőre példa:

Ügyfél: Mi akkor ennek az egésznek a lényege?

Te: Hát nem erről beszéltünk két órát? Hol volt a feje?

Másodikra:

Ügyfél: Mi akkor ennek az egésznek a lényege?

Te: Kedves ügyfél, hát biztos értette, hogy miről beszéltem az elmúlt két órában, ezért csak megkötjük a boltot, nem?

A jó megoldás:

Ügyfél: Mi akkor ennek az egésznek a lényege?

TE: Nagyon örülök, hogy szerződni szeretne. Kérem itt hagyja jóvá!

4. Mindig tudd, Te nem a termék vagy!

Te sem a termék, sem a szolgáltatás nem vagy, amit árulsz!

Te egy független kereskedő vagy szolgáltató vagy, még akkor is ha te termeled, vagy fedezted fel azt, amit árulsz. Én nem a könyveim vagyok, vagy a szemináriumaim. Ezért ha változik a piac, akkor változnak a szolgáltatások. Nem azonosítom magam a dologgal. Ha szidnak, vagy nem tetszik valakinek a szolgáltatásom vagy a könyvem, akkor tudom, hogy nem ENGEM szid, mivel én jó fiú vagyok. Hanem az előadásmódomat, vagy a tematikát, amin tudok változtatni. Sokan benne ragadtak olyan termékekbe, amiket már nem vettek elegen. És a jó életük oda lett. Változz a korral, ha valamire már nincs igény!

5. A kifogásokat szét kell lőni, nem vissza kérdezni.

Lehet, hogy ezt már hallottad tőlem, de a legtöbb esetben még mindig visszakérdezel ahelyett, hogy visszadobnád.

Rossz példa:

Ügyfél: Drága!

Te: Mihez képest?

Ezzel felnagyítod a kifogását. Totál semmi értelme. Pedig mennyit mondták ezt különböző szemináriumokon. A Szuperszonikus lezárás az értékesítésben című könyvemben ez nagyon szépen benne van, negyven oldal konkrét példával.

31. Kasza Nap - A Bizalomépítés mestere

31. Kasza Nap - A Bizalomépítés mestere

  1. Március 2. Lurdy! 5.000 Ft

A bejegyzés készült: 2016. február 17-én.


Erről már lemaradtál, így gyere a következő Kasza napra: Következő Kasza nap

A Szuperszonikus lezárás az értékesítésben című könyvemet a készlet erejéig még megrendelheted itt.

Üdvözlettel/Best Regards,
Kasza Tamás

Lezárási Specialista, Best Seller Író, Nemzetközi Tréner
Sales Closing Specialist, Best Seller Writer, International Trainer

Következő bejegyzés Előző bejegyzés

Kapcsolódó bejegyzések: