Takács Dániel sikere

2023. szeptember 14-én tanúsítottam a Clear állapotot. Én vagyok a 76.856. Clear a bolygón.

7 évvel ezelőtt ismertem meg a Szcientológiát egy OCA (személyiség) teszt által. Ahogy sokakat, engem is megmentett ez a Technológia.

Ebben az írásban a nyereségemet olvashatod…

Takács Dániel sikere

Takács Dániel 2023. szeptember 14-én tanúsította a Clear állapotot.

A Clear állapot leírását itt találod meg: MI A CLEAR ÁLLAPOT?

A múltam szörnyű volt. Beleértve a céltalanságot, az önbizalomhiányt, a félelmeimet, a kétségeimet és úgy minden önkorlátozó dolgot ideértve. Az önpusztító életről ne is beszéljünk. „Feketeöves” voltam bennük. Szerencsére jópár bevezető tanfolyam adott annyi tudást és magabiztosságot, hogy megláttam a remény sugarát. Úgy is mondhatnám, hogy a hitet magamban. Megértettem, hogy haladnom kell a hídon, mert kezelnem kell azokat a dolgokat, amik miatt nem tudok önmagam lenni.

Olyan csoda szerű dolgok értek a haladásom minden pontján, hogy ha nem velem történik, akkor nehéz lett volna elhinnem. Gondolok itt a munkámra, azon belül is a teljesítményemre. Ügye én értékesítő és előadó vagyok a Kasza Team-ben. A munkám első évében aligha tudtam csinálni 4-5 millió forint nettó termelést a cégnek. Ahogy haladtam már sikerült 20-30 millió forint nettót csinálnom egy évben, és mostanra összesen több, mint 270.000.000 millió forintot csináltam nettóban az elmúlt 5,5 évben amióta a csapat része vagyok. Ez nagyon durva…nem magam miatt mondom..hanem, hogy a technológia mit képes kihozni az emberből. És nem csak a pénz részéről beszélek, hanem arról, hogy egy egyén potenciálja mit rejt. Mert amikor ez felszínre kerül a haladás során akkor rájön, ahogy én is, hogy ez sokkal, de sokkal több, mint amit valaha elmert képzelni magáról.

Aztán gondolok itt még a családomra, mint csodaszerű dolgokra. A kapcsolatom minden egyes rokonommal jobb lett. Sokkal jobb. Tartalmasabb és őszintébb kommunikációink vannak. A párkapcsolatom is egyszerűen olyan sima és harmonikus, mint még soha. A párommal a közös céljaink megerősítettek magamban és sokkal több erőm és kreativitásom lett miatta. Nagyon hálás vagyok neki! Azt tapasztaltam, hogy a családi kapcsolatok egy nagyon érzékeny téma. Lehet tudod mire gondolok 😊 … Ezért is vállaltam annak a felelősségét, hogy rendbe rakom.

Ez a Technológia megtanított arra, hogy ne csak osszam az észt, hanem engedjem meg másnak is, hogy ő is ossza. Egyfajta harmóniára, balanszra nevelt. Ezek szépen kicsiszolódtak a haladásom során, ahogy haladtam Clearig.

Na, de mi van most? Milyen Clearként? 😊

Igazából egy nap telt el, de már most történtek csodával határos dolgok. Ilyen jóban és összhangban soha, de soha nem voltam önmagammal. Ez varázslatos! Komolyan! Meg kell tudnod! Át kell élned neked is. Vagy már lehetségesen te is az vagy és tudod mire gondolok. Egyszerűen nem tudom magam rosszul érezni. Próbáltam…de nem ment.. 😊

Mindig csak reméltem, hogy javulhatok vagy, hogy jobbá válhatok dolgokban. És ez most meg van! Kiteljesedtem. És tudod ez most milyen jó érzés, hogy ez a remény többé nem remény, hanem egy bizonyosság? Nagyon jó! Leírhatatlanul nagyon jó!

A jelen idő egy csodás dolog. Fantasztikus érzés az, amikor az ember figyelme nem kóborol, hanem itt van. Itt a mostban. Látom és érzékelem azt, hogy mi van bennem. Mekkora potenciál. Úgy érzem, sőt tudom, hogy a java még csak most jön! Tudom és tisztán látom a céljaimat. Korábban azt hittem, hogy reménytelen eset vagyok. Azt gondoltam, hogy majd pont rajtam nem fog működni a technológia, mert olyat, mint én biztos nem láttak… 😊

Takács Dániel sikere 2.

Apropó döntések. A Freewinds Hajó egy csodás hely. Ott döntöttem el 2022-ben, hogy Clear leszek. Ott, abban a környezetben döntés hozni másabb. Nagyon tudom javasolni!

Most, hogy Clear vagyok tudom, hogy ki vagyok! Tudom mit akarok és hogy hová tartok. Tudom mekkora erőm van és nem félek semmitől. Ez egy nagyon felemelő érzés. Kíváncsian várom a továbbiakat és alig várom, hogy beszámoljak neked még valamilyen sikerről.

A bizonytalanság egy nagyon nem kívánatos dolog. Felmondjak-e vagy ne? Elváljak-e vagy ne? Meg merjem-e lépni vagy ne? Képes vagyok-e rá vagy sem? Stb. stb… Így éltem le sok-sok-sok évet. Ez nincs többé! Stabil vagyok és pontosan tudom, hogy mit akarok. Nincsen bennem kétség.

A személyes fejlődés egy olyan dolog, amit nem szabad kikerülni. Az üzleti életben is úgy tudunk még több sikert elérni és még több emberhez eljutni és segíteni nekik, ha mi magunk fejlődünk, változunk. Nagyon büszke vagyok magamra! Számomra ez egy mérföldkő! Már látom is a következő célt!

Most még több munka vár rám! De állok elébe! 😊

Most pedig szeretném elsősorban neked megköszönni, mert lehetségesen váltottunk már pár szót vagy esetleg többet is, és biztos kaptam tőled pár jó tanítást vagy nézőpontot, szóval ehhez te is hozzájárultál! Szóval köszönöm neked! Örülök, hogy az ügyfelünk vagy!

Továbbá szeretném megköszönni az egész Kasza Team-nek és OT-Team-nek a több éves segítségét, mivel mindannyiuktól rengeteget kaptam. Nagyon jó példát mutatnak! Köszönöm nekik! És természetesen külön kiemelném Kasza Tamást, aki mutatja az utat és egy olyan mentor, akit ténylegesen érdemes követni. Tamás nagyon sokat segített abban, hogy az legyen aki ma vagyok. Mindig jókor, jó helyen mondta azt, amit éppen hallanom kellett!

Kívánom, hogy egy napon tapasztald meg ezeket a sikereket és a Clear állapottal járó összes varázslatot.

Köszönöm, hogy elolvastad! Találkozzunk a legközelebbi tréningünkön! Gyere el nézd és meg milyen a Clear Dani! 😊

Takács Dániel sikere 4.


Mi a következő lépésed?

1. Foglald le a helyed a következő "5 perces Lezárás" tréningre:

  1. október 3-4., kedd-szerda

5 perces Lezárás

2. Foglald le a helyed a következő "A Magyarok eredete szemináriumra":

  1. október 17., kedd.

A Magyarok eredete

3. Foglald le a helyed a díjmentes IDŐGAZDÁLKODÁS és HATÉKONYSÁG szemináriumra:

  1. október 18., szerda.

A helyszíne: 1138 Budapest, Váci út 169. IV. em. Több, Clear állapotot elért személlyel is találkozhatsz ezen a napon.

Időgazdálkodás szeminárium

4. Foglald le a helyed a következő "VIP EXTRA EGY" képzésre:

  1. október 19-20., csütörtök-péntek és kapj te is minőségi mentorálást a sikeredhez!

VIP EXTRA 1. képzés

5. Foglald le a helyed a következő "A tárgyalás irányítása" tréningre:

A tárgyalás irányítása, Vezetői szándék kommunikációs képzés 4. rész

  1. október 24-25. kedd-szerda

Jedi 4 tréning

6. Foglald le a helyed a következő "A-B-C-D EMBEREK" tréningre:

A-B-C-D EMBEREK... avagy, tudd meg végre, hogy ki mellett élsz, ki valójában a munkatársad és úgy eleve kik vesznek körül téged, hogy egyszer és mindenkorra még jobb és sikeresebb életet élj!

  1. október 28-29., szombat-vasárnap

A-B-C-D EMBEREK

Üdvözlettel/Best Regards,
Kasza Tamás

Lezárási Specialista, Best Seller, Érték- és Minőség Nagydíjas Író, Nemzetközi Tréner
Sales Closing Specialist, Best Seller Writer, International Trainer

Következő bejegyzés Előző bejegyzés

Kapcsolódó bejegyzések: