Hogyan kommunikálj jobban, hatékonyabban, és hogyan szerezz több életerőt?

A mai bejegyzésben Csánki Krisztián Takács Dániellel beszélget Kasza Tamás, vezetői kommunikációs tréning élményéről.

A beszélgetés során kiderül, hogy Csánki Krisztián esetében is minden egy Kasza nappal kezdődött, és Krisztián elmondja, hogy milyen képességekre tett szert a vezetői kommunikációs tréningen. Ezért legyél Te is ott a következő Kasza napon.

Részletek a bejegyzésben.

Hogyan kommunikálj jobban, hatékonyabban, és hogyan szerezz több életerőt?

Takács Dániel

Üdvözöllek titeket, itt van velem egy frissen végzett jedi ügyfél, aki nem olyan régen zárta le a vezetői képzést. Arra gondoltunk Krisztiánnal, hogy összeülünk és mint rokonlelkek beszélgetünk egy kicsit. Mivel van egy szakács és séf múltam, ezért nagyon egymásra találtunk, majd mesélni fog arról, hogy a vendéglátásban dolgozik. Első körben arról szeretnélek kérdezni, hogy mi ösztönzött arra, hogy kiköltözz Németországba?

Krisztián

Olyan problémával szembesültem, hogy a megélhetés nem azon a szinten volt, mint amire számítottam. Hiába volt 3 munkahelyen, dolgoztam konyhavezetőként, voltak mellette mellékállásaim is, mégis úgy éreztem, hogy nem jutunk egyről a kettőre. Azt gondoltam, hogy 40 évesen nem az az élet, hogy az ember azért dolgozzon, hogy ki tudja fizetni a számlákat, ami nem is mindig sikerült. Görgettük hónapról hónapra és azt gondoltam, hogy az élet ennél többet tud nyújtani, ehhez pedig vállalkozni kell. Új nézőpontok kellenek, új lehetőségek kellenek, ezért akkor még együtt a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy megcélozzuk Németországot. Én már dolgoztam kint 20-25 évvel ezelőtt, nekem már akkor is tetszett az a hozzáállás, az a nézőpont a munkával, az élettel kapcsolatban, ami kint volt Magyarországgal szemben.

Takács Dániel

Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor ez egy jó döntés volt.

Krisztián

Pontosan, azt tapasztaltuk, amire számítottunk is. Nagyon gyorsan lett állásunk, aztán albérlet, saját ház és azt az életet kezdtük el élni, ami számunkra egy normális életnek a fogalma.

Takács Dániel

Azért bólogatok ennyit, mert én is éltem kint, mondjuk nem ennyi évet, mint te és nem is Németországban, hanem Ausztriában, de nekem is ismerős az, amit mondasz. A következő kérdésem, hogy Németország nincs azért a szomszédban, hogyan találtál rá a Kasza teamre? Hogyan jöttük a képbe?

Mindig próbáltam hosszútávon gondolkodni

Krisztián

Mindig próbáltam hosszútávon gondolkodni, lábakat építeni magunk alá, ha bármi jön, illetve az embernek az időskorát fenntartani, ami megfelelő legyen. Emiatt elkezdtem egy online vállalkozást, ami értékesítésről szól és nagyon megtetszett az egész világa, hogy tudok segíteni az embereknek. Azt vallom, hogy ha az ember csinál valamit, akkor csinálja jól, szóval az értékesítést meg kell tanulni. Maga az értékesítés szakma az egy őszinte baráti érdeklődés, kíváncsiság és valamilyen szinten egy szolgáltatás, egy csere lesz akár oktatás, akár termék formájában. Viszont nagyon sokan nem a megfelelő módon csinálják, emiatt pedig olyan kép alakult ki róla, hogy az emberek ódzkodnak tőle. Nem tudom te hogy látod ezt?

Takács Dániel

Mi a Kasza teammel azon dolgozunk, hogy az értékesítés kultúráját, illetve az értékesítők becsületét visszaadjuk, mert ez egy olyan terület, amit rehabilitálni kell. Az elmúlt 50, 60 évben az értékesítési technikák, amiket lefolytattak a biztosítósok, a networkerek, az ingatlanosok, meg mindenki is akár, ez nem feltétlenül volt a legmegfelelőbb technológiája az értékesítésnek. Például azonnal tenni egy ajánlatot egy ügyfélnek anélkül, hogy kiderítenénk, hogy kicsoda vagy mik a céljai, mire szeretne megoldást találni, sokan egyből lebombázzák az embereket egy ajánlattal. Viszont, ha ezt megfordítja egy profi értékesítő, ha nem érdekes akar lenni, hanem érdeklődő a másik irányába, akkor az emberek ezt jó néven veszik. Ez a legfőbb küldetésünk, hogy ezt a kommunikációs készséget és őszinteséget visszaadjuk, illetve újra megtanítsuk az értékesítőknek. Visszakanyarodva hozzád, tehát úgy jöttünk képbe, hogy elkezdtél nyitni az értékesítés felé?

Krisztián

Igen, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem van egy másik mentorom is az üzletben, akitől nagyon sokat tanultam. Korponai Gyuláról van szó, nyilván neki is van egy kapacitási határa, nem tud mindig velem foglalkozni, hiszen nagyon nagy csapata van. Ő is elvégezte ezt a tanfolyamot, amiről majd beszélni fogunk és így találtam rátok. Elkezdtem nézni a Kasza Tamás videókat, nagyon szimpatikus volt a hozzáállásotok, a segítőkészségetek. Akkor hoztam meg a döntést, hogy annak ellenére, hogy Németországban élek, konkrét képzést is el szeretnék végezni nálatok. Egy Kasza nappal kezdődött, majd felvettem veletek a kapcsolatot, a többi pedig már történelem. Nagyon tetszett az a milliő, ami ott volt, az a tudás, amit kaptam és az a szeretet, amivel mindezt átadtátok. És nem olyan szinten, mint ami sok esetben megszokható, hogy ha az ember elmegy egy tréningre, akkor kifizeti a pénzt, le van tudva, megkapja a papírt és mehet, amerre lát. Ez az emberség, amit hozzátesztek, ez a team munka, hogy tényleg azt nézitek, hogy aki odajön, neki mire van szüksége, milyen tudás kell ahhoz, hogy tudjon érvényesülni, hiszen számos képzésetek van. A vezetői képzésről azt gondolom, hogy ezt mindenkinek el kell végeznie függetlenül attól, hogy milyen szakmában dolgozik. Ha megengeded, akkor pár szóban elmesélem, hogy nekem milyen nyereségem lett általa.

Takács Dániel

Persze, kíváncsiak vagyunk.

Krisztián

Korábban egy beszélgetésben nem tudtam jelen lenni. Tudtam, hogy mi az a jelenlét, de hogy a gyakorlatban mit jelent, azt nem tudtam, ezt itt tanultam meg. Előtte számtalan gondolat keringett a fejemben, tehát nem voltam jelen a beszélgetésekben és ez számomra is nagyon frusztráló volt, mert illetlenségnek éreztem. Az egyik nyereségem a képzésből, hogy megtanultam fókuszálttá válni. Azt látom, hogy manapság az emberek között nincs valódi kommunikáció, legfeljebb csak nézőpont csere van, innentől kezdve sérülnek a kapcsolatok. És itt most nem csak üzleti kapcsolatokról beszélek, hanem például szülő-gyerek kapcsolatról vagy párkapcsolatról. Ami még nagyon tetszett, hogy nagyon gyakorlatias volt a tréning, tehát nem sulykolják az elméletet. Rögtön elsajátítottuk azokat a formulákat, amiket kell, tulajdonképpen egy technológiát tanultunk meg.

Takács Dániel

Amikor megcsináltam ezt a képzést, akkor én is még fél lábbal a konyhában dolgoztam és rengeteg mindent tudtam kamatoztatni belőle már ott is. Az embernek az összpontosítási képessége, fókuszáltsága kicsiszolódik és ezt tök mindegy, hogy hol használja. Például a családjában, a gyerekére tud jobban figyelni vagy az ügyfelére.

Krisztián

Még annyi hozzáfűznék, hogy én félig még konyhavezető helyettes vagyok és ott a fókuszáltságom annyira megnőtt, hogy amit 3-4 óra végeztem el, azt most feleannyi idő alatt csinálom meg. Az üzletben is nagyon jól tudom alkalmazni, mert ott meg értékesítek, szóval nagyon fontos, hogy a másik embernek valódi segítséget adjak. És még annyit, hogy ez nem egy olcsó tanfolyam, még nekem se, akinek viszonylag jó fizetésem van Németországban. Viszont, ha az ember elvégzi, akkor nagyjából 1 hónap alatt megtérül a pénz, tehát erre úgy kell gondolni, mint egy olyan befektetés, amit nagyon gyorsan tud hasznosítani, mert gyakorlatilag itt fénysebességre tud kapcsolni. Mindenképp meg fog térülni akár az üzletben, akár a kapcsolataiban, szóval olyan nyereséget tud produkálni, hogy ha tízszer annyiba kerülne akkor is megérné kifizetni. Régen amikor elvégeztem egy iskolát úgy voltam, hogy többet nem akarok tanulni. Aztán később olyan helyen dolgoztam konyhavezetőként, ahol meg kellett csinálni az érettségit. Ott már jobb eredményeim voltak, de még utána is azt mondtam, hogy nem szeretnék tovább tanulni. Aztán rájöttem, hogy muszáj fejlődnöm, akár önfejlesztésben, akár kapcsolati szinten és ezt nem lehet másképp csak képzésekkel. Nyilván a megfelelő képzésekkel. Ahol most áll az ember, az az 1-5 évvel ezelőtti gondolkodásának az eredménye, az pedig, hogy 1-5 év múlva hol fog állni, az a mostani gondolkodásán múlik. Az a tudás, ami most van, abból lesz a jövő. Az életünk gyakorlatilag egy folyamatos tanulás, hiszen ebből fogunk tudni fejlődni érzelmileg, kapcsolati szinten, anyagi szinten, minden szinten.

Takács Dániel

Tekintve azt, hogy milyen mentalitásból jövök és milyen környezetben szocializálódtam, abszolút egyetértek. Vállalom mindenki előtt, hogy 24 évesen olvastam el életem első könyvét. Ez azóta 50-60 felett jár és több mint 17 millió forintot költöttem önfejlesztésre az elmúlt három évben. Azt gondolom, hogy bepótoltam az elmúlt évtizedeket is, de hát ez a folyamat nem áll meg, mert a tanulás lényegében örök. Szerencsére sikerül megváltoztatnom a nézőpontomat, a vendéglátásból is sikerült kilábalnom és már értékesítéssel, illetve az üzleti élettel foglalkozom. Az utolsó szó jogán van még valami, amit el szeretnél mondani?

Krisztián

Nagyon fontos témákat érintettük, azt is érzem, hogy párhuzamban vagyunk azt tekintve, hogy honnan indultunk és hova jutottunk. Én is ilyen 25-30 éves koromban kezdtem önfejlesztéssel foglalkozni. Nálam is akkor történt meg ez a fókuszváltás, akkor jöttem rá, hogy érdemes odafigyelni olyanokra, akik tudnak kulcsokat adni az élethez. Ha erőből próbáljuk meg megoldani a dolgokat, akkor ott problémák, visszaesések lesznek. Sokkal jobb, ha megtaláljuk azokat az embereket, trénereket, tréningeket, ahol megkapjuk azt az irányt, amire szükségünk van. Onnan pedig nem fogunk letérni, mert kapunk egy másik gondolkodásmódot és rájövünk olyan dolgokra, amik valójában már bennünk voltak, csak el voltak nyomva és nem tudtak kibontakozni belőlünk. Én azt mondom, hogy tanuljatok, mert nagyon megéri.


Gyere el a következő Kasza napra!

57.kn_konyv

57. Kasza nap - Ott a helyed

Jelentkezz most!

Megyek...


1. A korábbi Kasza napi anyagokat itt éred el:

Kasza napi anyagok


2. Találkozz Kasza Tamással Szegeden

ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ KASZA TAMÁSSAL

Megyek...

3. Gyere a vezetői kommunikációs képzésre!

www.nemszamit.hu

  1. augusztus 11.

Üdvözlettel/Best Regards,
Kasza Tamás

Lezárási Specialista, Best Seller Író, Nemzetközi Tréner
Sales Closing Specialist, Best Seller Writer, International Trainer

Következő bejegyzés Előző bejegyzés

Kapcsolódó bejegyzések: