Változtatás = Siker

Takács Dániel vagyok, a Kasza Team Trénere és Értékesítője.

Ha már régebb óta ismersz minket, akkor valószínűleg már találkoztunk, vagy lehetséges, hogy beszéltünk már telefonon. Ebben az új blogomban el szeretném őszintén mondani, hogy mik voltak azok a tényezők, amik miatt ilyen eredményeket tudtam elérni a csapatban, és ilyen szintű megújulásra voltam képes. Azt is le fogom írni, hogy mikor van az a pont egy ember életében, amikor már végleg feladta céljait, feladatait és ezzel együtt az életét is.

Nálam az önfejlesztéssel indult el minden 24 éves koromban. Hétről-hétre elolvastam egy könyvet, és minden áldott nap videókat néztem. Különböző itthoni és nemzetközi előadók tanításait is követtem. Nekem újdonság volt, hogy tehetek valamit a jövőmért, mert egy olyan helyről jövök, ahol többször is elhangzott az a gondolat, hogy "ez van, ezt kell szeretni". Természetesen a környezetem ennek kevésbé örült, de szerintem tudod, miről beszélek. Biztosan te is voltál már úgy, hogy amikor belefogtál valami új dologba, akkor páran megpróbáltak letéríteni az utadról. Álbarátok tűntek el és régebbi ismeretségek szakadtak meg, mivel már senkivel sem találtam meg a közös hangot.

Néhány embernek az fáj a legjobban, ha neked összejön valami, és látják rajtad, hogy mersz változni és változtatni. Nagyon motiváltak tudnak lenni, hogy lebeszéljenek arról, ami neked jó. Ezt soha ne engedd meg senkinek!

Miután óriási álmokat, terveket tűztem ki, és levakartam magamról az összes oda nem illő személyt, akik csak hátráltattak, rájöttem arra, hogy tök jó, hogy én jól vagyok, és rendbe tettem az önbecsülésemet, DE HOGYAN TOVÁBB?

Fogalmam sem volt, hogy a nagy céljaimat hogyan, mikor és kivel fogom megvalósítani. Ugye az olyan videókban, ahol szívszorongató történetek és motiváló szónoklatok vannak, ott nincs semmilyen iránymutatás. Egy napon Kasza Tamás videóira bukkantam a YouTube-n, és belehallgattam pár anyagába. Mondtam magamban, végre valaki, aki ki meri mondani a frankót, és igazi hogyanokról beszél. Nem is haboztam sokat, elmentem egy Kasza Napra. Én ott a helyszínen megfogadtam, hogy én senki mástól nem akarok tanulni, csak tőle. Egyébként javaslom neked, hogy válassz ki magadnak egy mentort, akit követsz és tanulsz tőle, mert ha folyamatosan több trénertől is tanulsz, azon kaphatod magad, hogy össze vagy zavarodva. Az egyik ezt mondja, a másik meg azt. Tudom, mert átéltem. Nyilván, ha egy tréner nem oktat olyan szakterületet, amire szükséged van, akkor kénytelen vagy máshoz is járni, de egy témát nem érdemes több személytől is tanulmányozni, mert összezavarhat.

Az elmúlt másfél év...

A legfőbb oka annak, hogy megcsináltam bármilyen sikert is, az az, hogy mertem VÁLTOZTATNI!

Takács Dániel

Én alkalmazott voltam, és nyolc évet dolgoztam a vendéglátásban. Nem éltem meg könnyen, amikor döntenem kellett, hogy magam mögött hagyom az összes eddigi tapasztalatom, emlékem, és magát a szakmámat is. Azt veszem észre, hogy az emberek egy bizonyos része fásult. Úgy értem, hogy nem érdeklik már új dolgok, mindig ugyanarra megy haza, a bátorság tova szállt, az elképzelései ugyanazok, mint húsz éve. És csak telnek, csak telnek az évek. Meggyőződésem, hogy az embernek mindig készen kell állnia arra, hogy tudjon, és merjen is változtatni. Ez az a pont, amikor valaki feladja az életét. Amikor már nincsenek tervek a célokhoz, és nincs érdeklődés se, egyszerűen nem képes változtatni, megújulni.

Biztosan ismered azt az érzést, amikor meg kell tenned valamit, amiről tudod, hogy jó, de valamiért összeszorul a gyomrod, és lesz benned egy furcsa érzés. Egy enyhe félelem. Itt nem azért félünk, mert nem vagyunk rá képesek, hanem azért, mert párszor kudarcot szenvedtünk, és attól tartunk, hogy megint elbukunk. Viszont, amit te is észrevehettél, hogy akárhányszor bátor voltál és meg merted ezt lépni, nagyon büszke voltál magadra, és volt benned egy jó érzés. Ezt mindig meg kell lépni.

Egy változás utólag mindig azt igazolja, hogy megérte.

Takács Dániel

Nekem hogyan sikerült?

Számomra az értékesítés egy hatalmas változtatás volt. Kasza Tamás könyveinek és videóinak hála el tudtam indulni, és nekiláttam a munkának. Elképesztően sok kudarc ért, de nagy örömömre a sikerből is akadt bőven.

Most felsorolok pár dolgot, amik nekem segítettek, mint értékesítő:

  • Elsődleges: mi az ügyfél vágya és problémája?
  • Mindig én kerestem az ügyfelet (kontroll)
  • Bőséges kiáramlás (telefonálás, e-mailek stb.)
  • Ha eladtam, folytattam a munkát
  • Nem a "nem"-eket gyűjtöttem, hanem az apró egyetértéseket
  • Az ügyfél barátja lettem
  • Statisztikákat vezettem
  • Érdeklődő voltam ügyfelem iránt
  • Amit megígértem, azt betartottam
  • Magabiztos voltam
  • Jó megjelenés (PR)

Még sok-sok mindent tudnék felsorolni, viszont egy értékesítőnek ezek elengedhetetlenek. Egyébként, ha jobban megnézed, akkor egy jó barátságnak is ezek az alapjai. Legyél jó hallgatóság, keresd te a barátodat, érdeklődj iránta, tartsd be az ígéreted stb. Amikor erre rájöttem, akkor ráeszméltem arra is, hogy az értékesítés az élet része. Sok barátság is azért szűnik meg, mert nincs közös cél. Egy idő után elhal a kommunikáció. Csak a felszínes "Szia, mi újság" marad, ami nem tart sokáig. Egy értékesítő és egy ügyfél között van közös cél. Az értékesítőnek van egy vágya, és az ügyfélnek is van egy vágya. Ez előre viszi őket, és így kreálják a jövőt. Egy barátság is így néz ki.

Soha nem tudtam volna belevágni, ha nem lett volna meg bennem a bátorság és a hajlandóság a megújulásra. Nekem a Vezetői kommunikációs workshop-unk segített, amit az ügyfelek elneveztek Jedi-nek. Ez adott nekem erőt ahhoz, hogy lezárjam a múltat. Te is biztosan benne vagy egy élethelyzetben, amiben neked tudna segíteni. A magabiztosság és a hatékonyság mindig jól jön!

Március 4-én lesz a 47. Kasza Nap, a Megújulás mestere címmel. Én magam is elő fogok adni, és ráadásul ez az egyik kedvenc témám. Ennek köszönhetem az életem.


Köszönjük Dánielnek a fenti írást!

Nézd meg a legfrissebb videómat! A videó utolsó 5 percében látható az, hogy Takács Dani kap egy MacBookot a kiváló munkájáért.

Digitális Nindzsa 2020



Jelentkezés a 47. Kasza napra

  1. február 11.

Üdvözlettel/Best Regards,
Kasza Tamás

Lezárási Specialista, Best Seller Író, Nemzetközi Tréner
Sales Closing Specialist, Best Seller Writer, International Trainer

Következő bejegyzés Előző bejegyzés

Kapcsolódó bejegyzések: